Május 28. Pünkösd, népi játékok a Kerekerdő Kalandparkban
Nyitvatartás: - hétközben csoportoknak bejelentkezés alapján(min.11 fő),
- hétvégén és ünnepnapokon 9-19 óra között.
Üdülési Csekket elfogadunk. Kérjük olvassa el a Fontos tudnivalók menüpontot!
Erdei kötélpálya rendszerünkben a kisgyerekektől a felnőttekig minden korosztály megtalálhatja a maga számára megfelelő kalandelemeket.
Az idelátogató egyéni, családi és csoportos vendégek kikapcsolódását szeretnénk biztosítani kellemes erdei környezetben. A legnagyobb melegben is felfrissülés várja a szórakozni vágyókat a tölgyes árnyékában.
Vendégeink biztonságáról szakképzett pályafelügyelők/animátorok gondoskodnak.
Az erdei kötélpályákon kívül vendégeink kiprobálhatják íjász pályánkat, erdei tanösvényen ismerkedhetnek a helyi élővilággal, labirintusokban bolyonghatnak, használhatják az ugráló asztalt, a nagyobbak(16 év felett) airsoft stratégiai játékkal kommandózhatnak, állatsimogatóban ismerkedhetnek kedvenceinkkel.
Három év alatt külön manópályát építettünk kisgyermekes családok részére.
Kalandparkunkban komplex szolgáltatást szeretnénk nyújtani az ide érkezőknek, aktívan sportolhatnak, kikapcsolódhatnak, feltöltődhetnek. Lehetőséget biztosítunk családi rendezvények lebonyolításához, grillezéshez, bográcsozáshoz. Születésnapi összejövetelek szervezését vállaljuk.
2012. április 06. 08:00:00
Húsvéti játékok 5 helyszínen a kalandparkban.
Húsvét szombattól hétfőig 5 játékos feladattal várjuk a hozzánk érkező kicsiket, melyek teljesítése után kis meglepetéssel kedveskedünk.
Az öt helyszín:
1. Csibefutam - tojásokat és csibéket kell megkeresni időre tyúk fészkekben.
2. Nyuszi nyomon - labirintusban és a tanösvényen a nyuszi által elrejtett tojásokat kell megtalálni, bemutatni.
3. Húsvéti kifestő - húsvéti mintákat kell kiszínezni.
4. Rókaüző - tréfás rókaüzés, azért hogy a róka nehogy megegye a tojásokat, tyúkokat.
5. Tojásfuvar - játék teherautókkal kell a célba juttatni tojásokat.
A helyszíneken a teljesítés után igazolást kapnak játékszelvényükre a gyerekek mellyel kiválthatják ajándékukat a pénztárban.
Mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánunk!
Azoknak a gyerekeknek akik a kalandparkba belépnek és sétáló vagy kötélpálya jegyet vesznek ingyenesek a játékok.
2012. február 28. 00:00:00
2012. március 15-én a hosszú hétvége első napján nyílik újra a Kerekerdő Kalandpark.
2012. március 15-én,a hosszú hétvége első napján nyílik újra a Kerekerdő Kalandpark.
Lassan tavaszodik, a hóvirágok már kinyíltak. Az elmúlt hónapokban a hideg miatt kicsit mindenki beszorult a négy fal közé, ezért itt a kíváló kirándulási, mozgási lehetőség kicsik és nagyok számára.
Nyitási akció: a hosszú hétvégén (márc.15-18-ig) a tavalyi árakkal várjuk Vendégeinket.
Roszz idő esetén érdeklődjön az alábbi telefonszámon:06-30-233-0253, Kerekegyháza fekvése, klímája miatt nagyon sokszor előfordul, hogy míg Kecskeméten vagy a környéken esik az idő, addig nálunk zavartalanul lehet a kalandparkot használni.
Március 15-től minden hétvégén és ünnepnapon, tavaszi szünetben várjuk vendégeineket 9-17 óra között. Csoportoknak előzetes bejelentkezés alapján hétköznap is nyitvatartunk. Csoportkedvezmények iránt érdeklődjön az info@kerekkeland emil címen.
2011. július 07. 00:00:00
Július 14-én 1 éves a Kerekerdő Kalandpark!
Kedves Vendégeink!
Örömmel tudatjuk, hogy 2011. július 14-én ünnepeljük a Kerekerdő Kalandpark 1 éves nyitvartartását. Az évforduló tiszteletére és vendégeink örömére július 14-17. között a tavalyi belépő árakkal várjuk látogatóinkat.
Felnőtt mászójegy: 2200 Ft
Diák mászójegy: 1700 Ft
Gyerek mászójegy: 1200 Ft
Kísérőjegy: 300 Ft
Az elmúlt egy évben több, mint tízezren látogattak el hozzánk családok, osztályok, csoportok, táborok, baráti társaságok és cégek.
Köszönjük Önöknek, hogy felkeresték a Kerekerdő Kalandparkot.
A születésnapi akció más kedvezménnyel nem összevonható.
2011. május 30. 14:24:55
Nyár nyitó a Kerekerdő Kalandparkban
Június 12-én indul a nyár a Kerekerdő Kalandparkban, iskolásoknak +11 % kedvezmény a családi kedvezményen felül.
A nyári szünetben június 16-tól minden nap várjuk Kedves Vendégeinket 10-19 óráig.
2011. május 21. 19:58:28
Gyereknapi meglepetések május 29-én
Május 29-én tartjuk a Kerekerdő Kalandparkban a Gyereknapot.
Ezen a napon 20% kedvezményt adunk a kötélpályajegyekből a 14 évesnél fiatalabb gyerekeknek.
Ezenkívül lesz:
- 10 * 10 m-es légvár csúszdával
- arcfestés
- kürtőskalács
- popcorn és vattacukor
- sétakocsikázás 10 fős lovaskocsival
- tűzoltóautó
A légvár és az arcfestés a kötélpályajegyekkel vagy a kísérőjeggyel vehetők igénybe.
Szeretettel várunk mindenkit !

2011. április 29. 17:48:00
Anyáknapja alkalmából kedvezménnyel kedveskedünk az Anyukáknak.
Május 1-én kalandparkunkba gyermekükkel érkező Anyukáknak a belépés ingyenes. Ha legalább egy gyermeknek mászójegyet váltanak, az Anyukák a kötélpályát is ingyen használhatják.

2011. április 18. 00:00:00
Húsvéti tojáskeresés
Húsvét a Kerekerdő Kalandparkban
Húsvéti meglepetéssel várjuk a gyerekpályán mászó kedves gyerekeket. A kalandpark területén elrejtett csoki tojásokat, figurákat lehet térkép segítségével megkeresni. A térképen jelzett helyeken elrejtett meglepetésekből választhatnak a tojáskeresésben résztvevő gyerekek. A kalandpark dolgozói és vezetése nagyon jó szórakozást kíván a kereséshez.
2011. április 03. 10:50:47
Állatsimogatót nyitottunk!
Megnyitottuk állatsimogatónkat, jelenleg nyúlakat lehet simogatni, de hamarosan, még húsvét előtt bárányok és kecskék is megérkeznek új helyükre, a gyerekek örömére.
2011. április 02. 19:22:01
Mostantól a Facebook-on is megnézheti, ha nálunk járt és készült Önökről fotó.
2011. március 10. 00:00:00
2011-től Üdülési Csekkel is fizethetnek Vendégeink a kalandparkban igénybevett szolgáltatásokért.
2011. március 12-től a Kerekerdő Kalandparkba érkező Kedves Vendégeink Üdülési Csekkel is fizethetnek minden a kalandpark területén igénybevett szolgáltatásért. A kalandpark vezetése így kíván eleget tenni a tavalyi rövid szezonban felmerült látogatói kéréseknek.

2010. október 22. 00:00:00
2010.október 30-tól november 7-ig további 10 % akció.
Az őszi szünetre akcióval szeretnénk kedveskedni a hozzánk látogatóknak. Az eddigi csooportos és családi kedvezményeken kívül 2010.10.30-11.07-ig további 10 % kedvezményt biztosítunk kötélpályáinkra érvényes jegy árainkból. Ezt a kedvezményt biztosítjuk azoknak az egyéni vendégeknek is, akik eddig nem részesültek semmilyen engedményben.

2010. augusztus 28. 10:00:00
Kerekegyházi vadásztársaság családi és sportnapja
A rossz idő ellenére remekül szórakozott kalandparkunkban a kerekegyházi vadásztársaság. Felnőttek és gyerekek részére külön programokat szerveztünk. A gyerekeknél kötélhúzás, zsákbafutás, karika dobálás lisztfújás versenyeket rendeztünk, a felnőttek íjászkodtak. A versenyek és az ebéd után következett a díjak átadása.
2010. augusztus 16. 15:04:04
Augusztus 21-én éjszakai mászással várjuk a legbátrabbakat.
Augusztus 21-én, szombaton 19.00-tól várjuk , azokat akik ki szeretnék próbálni, hogy milyen izgalmas sötétben, fejlámpával teljesíteni az akadályokat.
Az éjszakai mászás felára 1500-Ft/fő, mely tartalmazza a fejlámpa bérleti díját, ha saját fejlámpával érkezel a felárból 1000-Ft-ot engedünk.
Előzetes bejelentkezés alapján fogadjuk Vendégeinket az éjszakai mászáson.
Kérjük részvételi szándékukat e-mailben ( info@kerekkaland.hu ) vagy telefonon jelezzék (06/30 233 0253) .
2010. augusztus 16. 12:52:38
Hajrá Nagyobbak!
Átalakítottuk a 3-as és 4-es felnőtt kötélpályákat. Az átépítéssel már 130 cm testmagasságtól használható a két említett pálya, így már nemcsak a gyerek pályákat próbálhatják ki a nagyobb gyerekek. Mindkét pályán a legnehezebb akadályokat lehet kikerülni. Mostantól a 3.,4. pálya junior-felnőtt pálya minősítést kapott.
Kalandra fel Juniorok!
2010. augusztus 07. 13:52:53
Augusztus 20-án ünnepi nyitvatartás este 8-ig!
Augusztus 20-án ünnepi nyitvatartással várjuk Kedves Látogatóinkat, kalandparkunk este 8-ig tart nyitva. A vásártéren az ilyenkor szokásos kirakodó vásárral és körhintákkal várják a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat. A vásári forgatag mellett kiváló lehetőséget biztosítunk a szórakozni vágyóknak kalandparkunkban.

2010. augusztus 03. 00:00:00
Kerekegyházán láttuk vendégül a kecskeméti Máltai Szeretet Szolgálat szervezésében 40 főt.
Augusztus 3-án láttuk vendégül a kecskeméti Máltai Szeretet Szolgálat szervezésében 40 főt erdélyből, Tordáról. Először kipróbálták az íjászkodást, majd a gyerek és felnőtt kötélpályákon másztak, a közel 3 órás program után élményekkel gazdagodva integettek a buszukról.
2010. július 14. 10:00:00
Ünnepélyes keretek között adtuk át kedves vendégeink részére a Kerekerdő Kalandparkot.
2010. július 12-én ünnepélyes keretek közt megnyílt a Kerekerdő Kalandpark Kerekegyházán.
A nemzeti szalagot Rausch Sándor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és Dr. Kelemen Márk Kerekegyháza város polgármestere vágta át.
Beszédet mondott a BBKM-i Közgyűlés alelnöke, Kerekegyháza pogármestere és a beruházok részéről Forgó Gábor projekt menedzser.
A meghívottakat körbevezettük kalandparkban, részletes tájékoztatást adtunk a területen található szórakozási, sportolási lehetőségekről. Bemutattuk a létrehozott játék és infrastrukturális elemeket, hiszen ezen a területen mindent most kellett kialakítani.
A kötékpályákon először a kecskeméti KTE-ERECO NB 1- es focicsapat tagjai másztak, ezután lehetőséget biztosítottunk vendégeink részére a kalandpark kiprobálására.
A pályák, akadályok, íjászkodás után vendégeinket ebéddel kínáltuk.
Az ünnepélyes nyításunk nagyon jó hangulatban telt, vendégeink nagyon jól érezték magukat.

2010. július 12. 10:34:16
Örömmel értesítjük kedves vendégeinket, hogy 2010. július 14-én, szerdán megnyitotta kapuit a Kerekerdő Kalandpark.
A Kalandpark 9 órától 18 óráig várja vendégeit.
(Pénztárzárás 17 órakor.)
Mindenkit szeretettel várunk!

2010. július 10. 18:34:36
Házi nyúlra nem lövünk!
Az íjászpálya első használója még csak ismerkedett a lehetőségekkel.
A Kerekerdő Kalandpark létrehozásánál célunk az ide látogató vendégek számára a kikapcsolódás biztosítása kellemes erdei környezetben Kecskeméttől csak 15 km-re.
A kalandpark részei:
- Erdei kötépáya rendszer:
1 db gyakorló pálya
2 db gyerek pálya
4 db felnőtt pálya
1 db csúszó pálya
- Manó pálya 3 év alatti gyerekek részére
- Labirintusok - kötél labirintus bekötött szemmel, a társ irányításával
- deszka labirintus egyénileg vagy két oldalról indulva csoportosan időre
- Íjász pálya történelmi magyar íjakkal 5-6 éves kortól, 4 féle íjjal, melyek erősségben és
magasságban különböznek, így mindenki kiprobálhatja őseink által használt fegyvereket
- Erdei tanösvény a helyi élővilág bemutatása, 10 tábla segítségével ismerkedhetünk meg a Kiskunság és ezen belül a tölgyes elővilágával.
- Tájékozódási feladatok GPS-szel
- Számháború 150.000 m2-en
- Stratégiai szimuláció airsoft-tal,térkep segítségével a csapatok különböző játékokat vívhatnak egymás ellen vagy éppen egymást támogatva.
- Ugráló asztal - 130 kg -ig
- Állatsimogató kicsiknek
- Csapatépítő pálya - pálya felügyelő/aniátor segítségével teljesíthető
- Üdítőitalok, édességek, kávé
- Családi rendezvények szervezése(születésnap, névnap, évforduló)
- Cégek részére csapatépítő tréningek
- Iskolák, óvodák számára kirándulások legjobb helyszíne
- Free wifi az iroda konténer mellett
- Fotó készítés a felszerelés felvételekor, ha otthon hagyta fényképezőjét. Az elkészített fotót a facebook-ról letöltheti
Kerekerdő Kalandpark Eseménynaptár 2012.
| 1. | Március 15-18. | Évad nyitó | |
| 2. | Április 7-9 | Húsvéti ügyességi játékok | |
| 3. | Május 1. | Ünnepi nyitvatartás | |
| 4. | Május 5. | Anyáknapja | |
| 5. | Május 27. | Gyereknap | |
| 6. | Május 28. | Pünkösd, népi játékok | |
| 7. | Június 16. | Indul a nyár! | |
| 8. | Június 24. | Szentiván éj | |
| 9. | Július 14. | Kalandpark 2. szülinap | |
| 10. | Augusztus 20. | Ünnepi nyitvatartás | |
| 11. | Augusztus 31. | Nyár bucsúztató |
Az egyes rendezvényekhez kapcsolódó részletes programot bővebben az aktuális hírekben olvashatja.
Érvényes: 2012. január 1-től
3 év alatt a belépés ingyenes
| Belépő | 400-ft/fő |
| Kötélpálya belépők (2,5 óra időtartamra): külön belépőjegy nem szükséges |
|
| Gyerek(3éves kortól-140 cm) | 1600-ft/fő |
| Diák/nyugdíjas(140 cm-től) | 2100-ft/fő |
| Felnőtt | 2600-ft/fő |
| GPS-es kincskeresés(csapatban is játszható) | 1500-ft |
| Íjászat | 100-ft/lövés |
| Airsoft célbalövés(1 tár lőszer - 500 db) | 2000-ft |
| Airsoft taktikai játék(fél óra+1 tár lőszer) | 2000-ft |
| Számháború | 200-ft/fő |
Pálya animátor (előzetes egyeztetés alapján) 1500-ft/h
Kötélpályáknál minden további megkezdett fél óra 500-Ft.
A jegyek a balesetbiztosítást és az ÁFÁ-t tartalmazzák.
A kötélpályák használata után az ugrálóasztal, labirintusok, erdei tanösvény használata ingyenes.
A kalandpark kialakításánál alapvető cél volt a jó megközelíthetőség, Kecskeméttől 15 km-re fekszik egy kocsányos tölgyesben.
Busz: Kunság Volán távolsági járataival Kerekegyháza központjáig, onnan 1,5 km gyalog.
Autó: Kecskemét felől, M5-től az 52-es úton, majd Kerekegyháza irányába jobbra fordulni.
Kerekegyházára érve a központ felé, innen mindig csak egyenesen a következő Kerekerdő Kalandpark tábla iránymutatása szerint.
Solt felől az 52-es úton, Fülöpházán keresztül Kerekegyháza felé.
Lajosmizse felöl Kunszentmiklós, majd Kerekegyháza irányába haladjon.
Kerékpár: Kecskeméttől Hetényegyházáig kerekpár úton, majd a Kerekegyháza-Hetényegyháza összekötő úton.
Nyitva: hétvégén és ünnepnapokon
9-17 óráig.
Csoportokat előzetes bejelentkezés alapján fogadunk.(min.11 fő)
Viharos szélben és esőben zárva tartunk, kérjük érdeklődjön telefonon.
Mozgásvilág.hu www.mozgasvilag.hu
Rendek Öko Tanya - Tanya Múzeum, Öko gazdálkodás - 06-20-386-2522
Ádám Tanya - szállás, étterem, lovaglás - 06-76-558-117
Kunbaracsi Gyerektábor www.kunbaracsitabor.hu
Kunsági Major
Csorba Tanya - szállás, családi rendezvények - 06-70-339-2558
Domján Pince Étterem - étterem - 06-76-710-432
Mediterrán Pizzéria - étterem, pizzéria, házhozszállítás - 06-76-371-414
Piroska Tours Utazási Iroda - Kecskemét
Kölyökbirodalom www.csaladiklubkartya.hu
Turinform Iroda - Kecskemét
Cím: 6041, Kerekegyháza, Arany János u. 35.
( Szabadszállás felé kivezető úton,vásártér mellett fekvő tölgyes erdőben, Kecskeméttől 15 km-re. )
Tel.: 06-30/233-02-53
info@kerekkaland.hu
Szeretnénk felhívni Kedves Vendégeink figyelmét az alábbiakra:
- a pályákat papucsban nem lehet használni, mert balesetveszélyes, zárt cipőben vagy túraszandálban ajánljuk a kötélpályák teljesítését
- a diákok csak szülő, tanár felügyelete mellett mászhatnak a kötélpályákon 16 év alatt
- 16-18 év között nagykorú felügyelete szükséges
- a gyerek pályákat 3 éves kortól használhatják szülői felügyelettel
- viharos szélben zárva tartunk
- kutyát behozni a kalandpark területére tilos
Felelősség vállalási nyilatkozat:
KÉRJÜK OLVASHATÓ, NYOMTATOTT NAGYBETÜKKEL KITÖLTENI!
Alulírott….…………….…………….……………………………………………….…(név)
Születési év:……………… lakcím:…………..…….………………………….....…..…
kijelentem, hogy a Kerekerdő Kalandpark (Baromfitaró Kft., továbbiakban üzemeltető)
- drótköteles akadálypályáját és az általa rendelkezésemre bocsátott felszerelést (beülő, heveder, karabinerek, kantár, csiga, sisak), melynek értéke 70.000 Ft, azaz hetvenezer forint,
- íjászpályáját és a rendelkezésemre bocsátott felszerelést (karvédő, íj, melynek értéke 40.000 Ft, azaz negyvenezer forint, vessző 700 Ft/db.)
Kerekegyházán, Kerekerdő Kalandparkban saját felelősségemre rendeltetésszerűen használom. Használat után az eszközöket visszaszolgáltatom az üzemeltető képviselője részére, a felszerelésben okozott kárt megtérítem a Kalandparknak.
Tudomásul veszem, hogy ezeknek a kötélpályáknak a használata, az íjászat veszélyes szabadidős elfoglaltság, melyet azon személyek folytathatnak, akiknek fizikai és szellemi képességei lehetővé teszik, hogy az üzemeltető által meghatározott biztonsági követelményeknek megfelelően használják a pályát. Ezeket a követelményeket a Kerekerdő Kalandpark munkatársai által betanított módon használom, melyeket a kötelező gyakorló pályán sajátítok el.
Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy alkohol, gyógyszer, drog befolyása alatt nem állok!
Ha nem rendeltetésszerűen, előírás szerint használom a felszerelést és a pályát, és emiatt magamban vagy harmadik félben sérülést vagy egyéb kárt okozok, az üzemeltető cég nem vonható felelősségre. Amennyiben a sérülés a felszerelés és/vagy a pálya rendeltetésszerű használatából adódik, csak abban az esetben merül fel az üzemeltető felelőssége.
Csak a testmagasságomnak megfelelő pályákat használom! Amennyiben a szabályokat nem tartom be, tudomásul veszem, hogy azonnal le fognak menteni, amiért 1000,-Ft-ot fizetek be a pénztárba a belépődíjon felül.
18 éves életkor alatt a felügyeletemre jogosult személy, 16 éves kor alatt a gondviselőm aláírásával válik hitelessé ez a nyilatkozat.
|
Gyermek neve |
Születési év |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
……………………………………..
aláírás
Felelősségvállalási nyilatkozat:
KÉRJÜK OLVASHATÓ, NYOMTATOTT NAGYBETÜKKEL KITÖLTENI!
Alulírott….…………….…………….……………………………………………….…(név)
Születési év:……………… lakcím:…………..…….………………………….....…..…
kijelentem, hogy a Kerekerdő Kalandpark (Baromfitaró Kft., továbbiakban üzemeltető)
- drótköteles akadálypályáját és az általa rendelkezésemre bocsátott felszerelést (beülő, heveder, karabinerek, kantár, csiga, sisak), melynek értéke 70.000 Ft, azaz hetvenezer forint,
- íjászpályáját és a rendelkezésemre bocsátott felszerelést (karvédő, íj, melynek értéke 40.000 Ft, azaz negyvenezer forint, vessző 700 Ft/db.)
Kerekegyházán, Kerekerdő Kalandparkban saját felelősségemre rendeltetésszerűen használom. Használat után az eszközöket visszaszolgáltatom az üzemeltető képviselője részére, a felszerelésben okozott kárt megtérítem a Kalandparknak.
Tudomásul veszem, hogy ezeknek a kötélpályáknak a használata, az íjászat veszélyes szabadidős elfoglaltság, melyet azon személyek folytathatnak, akiknek fizikai és szellemi képességei lehetővé teszik, hogy az üzemeltető által meghatározott biztonsági követelményeknek megfelelően használják a pályát. Ezeket a követelményeket a Kerekerdő Kalandpark munkatársai által betanított módon használom, melyeket a kötelező gyakorló pályán sajátítok el.
Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy alkohol, gyógyszer, drog befolyása alatt nem állok!
Ha nem rendeltetésszerűen, előírás szerint használom a felszerelést és a pályát, és emiatt magamban vagy harmadik félben sérülést vagy egyéb kárt okozok, az üzemeltető cég nem vonható felelősségre. Amennyiben a sérülés a felszerelés és/vagy a pálya rendeltetésszerű használatából adódik, csak abban az esetben merül fel az üzemeltető felelőssége.
Csak a testmagasságomnak megfelelő pályákat használom! Amennyiben a szabályokat nem tartom be, tudomásul veszem, hogy azonnal le fognak menteni, amiért 1000,-Ft-ot fizetek be a pénztárba a belépődíjon felül.
18 éves életkor alatt a felügyeletemre jogosult személy, 16 éves kor alatt a gondviselőm aláírásával válik hitelessé ez a nyilatkozat.
|
Gyermek neve |
Születési év |
|
................................................... |
............................. |
|
................................................... |
............................. |
|
................................................... |
............................. |
|
.................................................. |
............................. |
.........................................
aláírás
Kerekerdő Kalandpark Airsoft biztonsági adatlap
Alulírott.................................................., mint a
.............................................................................. (gyermek neve, szül.év.hó.nap.)
törvényes képviselője hozzájárulok gyermekem airsoft játékon való részvételéhez.
Kijelentem, hogy gyermekem egészséges, fizikailag terhelhető.
Jelen hozzájárulásomat az airsoft sportjellemzőinek ismeretében adtam ki.
Gyermekem airsoft játékban való részvételéért a szervezőket felelősség nem terheli.
Vállalom és megtérítem a gyeremekem által a felszerelésben okozott kárt.
Dátum:..................................................
..............................................
szülő aláírása